Az öreg bútor, nem feltétlenül antik bútor

Néhány szakma képviselőiről elmondhatjuk, hogy ha nem is kincskereső, de mindenképpen „ kincstaláló „ szakma az övék. Ilyen például a lomtalanítást végzők, az ingatlanközvetítők, az épületek bontására szakosodott szakemberek, valamint a bútorszállítók.

Ők gyakran találkoznak azzal munkájuk során, hogy egy-egy ingatlanban, azok padlásán, mellékhelyiségeiben réges-régi hagyaték, bútorok, festmények, képek, szobrok vannak. A tulajdonos sok esetben túl akar adni az ingatlanon, így az éppen felbukkanó szakembereknek elmondja, hogy csináljanak bátran a benne lévő holmival, amit csak akarnak. Mint ahogy nem egy ingatlan vevője is kacatokkal veszi meg a házat, lakást, amiről aztán kiderül, hogy nem is biztos, hogy lom.

Lehet, hogy ha a megrendelő, eladó tudná, hogy micsoda érték van egy-egy örökölt lakásban, talán másként gondolkodna, éppen ezért fontos legalább alapismeretekkel rendelkezni a régiségekről, antik műtárgyakról, bútorokról, mert még az is megeshet, hogy olykor komoly vagyon, hatalmas érték megy a tűzre vagy a szemétbe. Így hát, ha olyan bútordarab, vagy más műtárgy közelébe kerülünk, amiről nem tudjuk eldönteni, hogy antikvitás-e, akkor inkább nézessük meg, semmint komoly értéket hagyjunk veszni.

Ha belépünk egy-egy ódonhangulatú helyiségbe, sokszor fura érzésünk támad, mintha csak a múltba cseppentünk volna kicsit vissza. Az antikvitás felidézheti gyermekkorunk családi összejöveteleit, a nagymama süteményeinek hangulatát, a bezárt szekrényajtók titkokat idézhetnek, és így tovább. Fontos azonban tudni, hogy nem minden antik, ami régi időkből származik. Egy bútordarabra akkor mondható, hogy az antik, ha legalább száz évesnél idősebb. És még ez esetben sem biztos, hogy értékes az adott bútordarab. Az érték ugyanis nem feltétlenül a kortól függ, sokkal inkább a bútordarab, festmény, egyéb műtárgy állapotától és annak ritkaságától is.

Az is meghatározó, hogy az adott bútornak, bútorgarnitúrának például megvan-e minden egyes darabja. Ezt adott esetben egy restaurátor tökéletesen fel tudja mérni, és ha csak nem egy rakás korhadt fáról beszélünk, akkor javasolhatja az antik bútor felújítás lehetőségét.

A restaurálás nagy szakmai tapasztalatot igénylő szakmunka, ugyanakkor művészet is egyben. Az antik bútor restaurátor szinte együtt él a bútordarabbal, tudja, hogy mit hogyan kell készítenie ahhoz, hogy a felújított bútor valóban patinás darab maradjon. Az antik bútor értéke folyamatosan nő az idő múlásával, így befektetésnek sem utolsó, különösen, ha az igényes, szép állapotú és még használható is.

A restaurátor minden esetben elmondja, hogy érdemes-e felújíttatni az adott bútort, és ha igen, mit kell elvégezni rajta, s hogy a funkcióját is megőrzi-e vagy csupán dísztárgyként tudjuk majd használni. Attól, hogy egy adott bútordarab már nem funkcionál, még lehet nagyon szép és értékes darab.